2009. július 29., szerda

Rejtélyes pince az elbontott sekrestye alatt

Két Árpád-kori templom maradványa, egy földvár – ugyancsak bőséges történelmi környezetben éli mindennapjait Abaújvár háromszáz lakosa. A településen nemrég egy titokzatos pincét tártak fel egy csaknem háromszáz éve elbontott sekrestye alatt.

„1730-ban bontották el a sekrestyét, amelynek az elfalazott ajtaja még ma is látható a templomunk szentélyének bal oldalán” - mondta el a műemlékem.hu-nak az abaújvári református gyülekezet lelkésze. „Ennek helyén a templomkertben 1997-ben már végeztek előzetes feltárásokat, amelynek során falmaradványokat találtak, most azonban lehetőségünk nyílott arra, hogy alaposan megkutattassuk a területet” - tette hozzá Tóth István.


A mostani feltárás eredménye egy egykor boltozatos pince, vagy altemplom, amely a jelenlegi, 1400-as években épült templom előzményének, egy Árpád-kori templomnak a részlete lehet. Az mindenesetre biztos, hogy a két építkezés közt feltölthették a területet, hiszen a most feltárt falakon egy apró ablaknyílásra is rábukkantak.



 
Az újabb épületmaradvány Abaújvár középkori virágzását tanúsítja, hiszen kevés település dicsekedhetett a 15. század előtt két templommal is. A vármegyének is nevet adó, ma már aprócska faluban azonban volt egy másik Árpád-korban épült templom is, a jelenleg állótól alig néhány száz méterre légvonalban az egykori földvár területén.

Az ottani, esperesi templomnak a maradványait 1974-ben tárták fel, azonban a hatalmas földvárat a mai napig nem kutatták át tüzetesen. Így az erődítmény sorsát is jobbára csak az írott forrásokból ismerjük: Aba Sámuel építtette, évszázadokon át jelentős támaszpontnak számított a vidéken. Amikor Perényi Péter 1395-ben megkapta a települést Zsigmond királytól, a tervei közt szerepelt a vár kőfalakkal való megerősítése, azonban erre nem került sor. A későbbiekben Mátyás király 1461-ben, majd Ferdinánd 1556-ban romboltatta le a földvárat, s ezeknek a támadásoknak eshetett áldozatul az esperesi templom is.

Abaújváron igyekeznek a nagyvilágnak megmutatni mindazt, ami az évszázadok viharaiban megmaradt. Ezért július 18-án megrendezik a település első Várfesztiválját a földvár fennsíkján. A látogatókat a többi között főzőverseny, tánccsoportok és kézműves foglalkoztatások szórakoztatják majd, összecsapnak a kóbor lovagok, s némi boszorkányégetést is ígérnek szombat délutáni kikapcsolódásként.


2009.07.08

Kovács Olivér

forrás: műemlékem.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése