2011. január 27., csütörtök

Komlóska, a magyar adóparadicsom

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen minden negyedik lakosra jut egy vállalkozás

Két év alatt a teljes kilátástalanságból emelkedett a tehetősebb települések sorába a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska. A falu annak köszönheti sorsa jobbra fordulását, hogy adókedvezményekkel és egyéb vállalkozóbarát szolgáltatásaival tucatszám vonzza a külföldre készülő vagy már a határon túl működő cégeket. Ma a település kevesebb mint harmincmillió forintos központi normatív támogatását már 100 millió forintot meghaladó adó- és bérletidíj-bevételekkel egészíti ki. A falu megmenekült.
Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel

Nehéz bejutni mostanában a komlóskai polgármesterhez, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település vezetője ugyanis szinte megállás nélkül tárgyal a kis falu fejlesztése érdekében. Amikor megérkezünk a községházára, Köteles László éppen a megyei posta vezetésével folytat – mint később kiderül – gyümölcsöző beszélgetést. – Február elsején a helyi hivatal visszakerül a Magyar Posta kezelésébe, a későbbiekben pedig a szolgáltatásnak otthont adó épületet át is alakítjuk, és teljes mértékben felújítjuk. Utóbbit az önkormányzat finanszírozza, míg a berendezéseket, a bútorokat a Magyar Posta adja, és a postamester is a cég alkalmazottja lesz – közli a tárgyalás után a polgármester.

A község által nyújtott kedvezmények és szolgáltatások mágnesként vonzzák a településre a vállalkozásokat. Mind több és több cég teszi át székhelyét az alig 320 lelkes faluba, komoly bevételekhez juttatva ezzel a helyi önkormányzatot. – Egy év előkészítő munka után tavaly áprilisban fogadtuk el a falu rendezési tervét. Ennek eredményeként a jelenlegi ipartelepet egy új és nagyobb ipari parkkal váltjuk ki, ahol logisztikai bázis is működik majd. Ehhez kapcsolódóan összekötő utat építünk Sárospatakra. A közjogi méltóságok hivatalainak és a minisztériumoknak pedig tizenhat egyforma telket adományoztunk, de kapott egy parcellát a megyei önkormányzat, a görög katolikus egyház és a Magyar Posta is. Azt kérjük majd az új tulajdonosoktól, hogy a telkekre rekreációs központot építsenek. A kormányzati faluval a döntéshozókat szeretnénk közelebb hozni a magyar vidékhez – hangsúlyozza Köteles László.

Évente százmilliós adóbevétel

A kisközségnek a gazdasági tőkét a vállalkozások jelentik, amelyeket minden eszközzel igyekeznek Komlóskára csalogatni. – Az anyagi gondjaink miatt folyamatosan kerestük a kiutat a szorult helyzetből, nem tehettünk mást, mint hogy a központi bevételek mellé további forrásokat vontunk be. A településen a rendszerváltozás után a kötelező adókon kívül csak az időközben eltörölt kommunális adót szedtük, így az alapok megvoltak. Éppen ezért 2008-tól egy kommunikációs akciót indítottunk el, amellyel igyekeztük felhívni a vállalkozások figyelmét a helyi adóparadicsomra. Először ismeretségi alapon kerestük a partnereket, később tágabb körben is kutattunk olyan vállalkozások után, amelyek a kedvezőbb adózásért hajlandók székhelyet változtatni. Ma már egymást ajánlva jelentkeznek be a társaságok, ha pedig megépül az ipari park, akkor a helyhez kötött vállalkozások is megérkezhetnek a településre – magyarázza a polgármester, aki többmilliárdos befektetésekről tárgyal.

Az önkormányzat fáradozásai busásan megtérülnek, hiszen Komlóskán jelenleg több mint 80 – főként nem helyhez kötött – vállalkozás működik, fuvarozócégeik szállítmányozási eszközei meghaladják az ezerötszázat. – Nekik hála Komlóska, amely korábban fuldoklott az adósságban, önfenntartó lett. Az állami finanszírozás kiszolgáltatottságából kiemelkedtünk, hiszen ma az éves bérletidíj- és adóbevételeink összesen elérik a 100 millió forintot, miközben korábban a központi forrásból mindössze ennek körülbelül a negyedét kaptuk. Ráadásul a nettó finanszírozás miatt voltak olyan hónapok is, amikor egyetlen fillér sem érkezett a számlánkra. A cégektől származó adóbevételeknek köszönhetően ma nincsenek tartozásaink, pedig bölcsődét, óvodát és iskolát is fenntartunk – mondja Köteles László.

A polgármester hangsúlyozza, túl azon, hogy saját maguk pénzügyi helyzetét stabilizálni tudták, nemzetgazdasági szempontból is komoly küldetést teljesítenek. Egy sor olyan vállalkozást tudtak ugyanis itthon tartani vagy hazacsalogatni, amelyek a brutális adóterhek miatt nem tartották vonzónak Magyarországot. A kormányzatnak a polgármester szerint nem kell mást tennie, mint lemásolni a komlóskai példát, és az ország is sokat profitálhatna belőle. – Meg lehetne fordítani a folyamatot, és a külföldi cégek települnének át Magyarországra – teszi hozzá.

Keresik a vállalkozók kegyeit

A cégeket nemcsak adókedvezményekkel, hanem más szolgáltatásokkal is igyekeznek megnyerni a falu számára. Egy tízfős kiszolgálócsoportot állítottak fel, amely amellett, hogy tucatnyi fiatalnak ad munkát, segít a cégekkel való kapcsolattartásban. – Az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól nyertünk 28 millió forintot. Ebből alakítottuk ki ezt a helyiséget, vásároltuk meg a berendezéseket, gépeket, és létesítettünk tíz főnek távmunkahelyet, őket egy éven keresztül tudjuk foglalkoztatni. Reményeink szerint egy év után pedig önfenntartóvá válik a program. Most az a feladatunk, hogy olyan megbízásokat szerezzünk, amelyek ezt biztosítani tudják – közli Nagy Marina programvezető, hozzátéve, hogy a kollégák távmunkás adminisztrátori munkakörben dolgoznak. Pályázatot írnak, digitalizálnak, fényképeket töltenek fel, és közvetítenek, videofelvételeket készítenek, de legfőképpen kapcsolatot tartanak fenn a település vállalkozói és az önkormányzat között.

A vállalkozások pedig méltányolják a komlóskai helyhatóság segítségét. Egy árufuvarozással foglalkozó cég vezetőjével a hivatalban futunk össze. Ők 2010-ben érkeztek a településre. – Komlóska egy vállalkozóbarát falu, a nehéz gazdasági helyzetben nem volt mindegy, hogy hol működünk. Itt hatékonyabban és sikeresebben tudunk dolgozni, egyszerűen hagynak élni – meséli.

Az erdőgazdálkodással foglalkozó, magánszemélyek tulajdonában levő helyi termelőszövetkezet régóta élvezi a komlóskai önkormányzat nyújtotta előnyöket. – A kötelezőn túl soha nem kellett adókat fizetnünk, és a telephelyet is ingyen használhatjuk. Eddig még nem számoltuk ki, hogy ezek a kedvezmények mekkora öszszeget tehetnek ki, annyi azonban biztos, hogy ha más önkormányzatokhoz hasonlóan további adókat vetnének ki ránk, akkor az könnyen ellehetetlenítené a szövetkezetet – jegyzi meg Haluska István, a társaság vezetője.

A Platinum Grafikai Laboratórium nem elsősorban anyagi megfontolásokból választotta Komlóskát. – Az önkormányzat produktív hozzáállása fogott meg, és az, hogy a hivatal valóban partnerként tekint ránk. Ha bármi olyanról értesülnek, ami segíti működésünket, akkor arra mindig felhívják a figyelmünket. Ha pedig rendezvények vannak, akkor cserébe mi is segítjük az önkormányzatot. Két és fél éve ezért kerültünk Komlóskára – árulja el Sziki Gábor, a cég ügyvezetője.

Egyre többen követikKomlóska példáját

A pozitív változást a helyi lakosok saját bőrükön is érezhetik. – Eltöröltük a kommunális adót és az építmények idegenforgalmi adóját, a szolgáltatási díjaink pedig jelképesek, a lakosok például kedvezményesen fizethetnek elő kábeltévére. Falugondnoki szolgálatot működtetünk, de emellett házi szociális gondozót is foglalkoztatunk. Ingyenes az étkezés az óvodában és az iskolában, a gyermekek térítésmentesen kapják a tankönyveket. Tervezzük azt is, hogy eltöröljük a szemétszállítási díjat – sorolja a falu nyújtotta előnyöket Köteles László.

A helyiek hálásak az önkormányzat intézkedései miatt. Egy, az út mellett sétáló asszony elmondja, hogy kifejezetten örül a településre érkező vállalkozásoknak, mert az általuk fizetett adókból futja az óvoda és az iskola fenntartására. – Ezek mellett az intézmények mellett van postánk is, és több munkahely létesült Komlóskán – mondja büszkén a hölgy. Egy fiatalember pedig azt jegyzi meg, hogy azért jó a településen lakni, mert a fiatalok komoly segítséget kapnak az önkormányzattól, többek között ingyen igényelhetnek telket.

A komlóskai példa pedig ragadós, ma már egy sor település igyekszik lemásolni a működő gyakorlatot. Ma többek között Hercegkút, Megyasszó és Újcsalános is ennek segítségével keresi a túlélés lehetőségeit.

Borsodi Attila
Magyar Nemzet
2011. január 17. 00:00