2009. május 23., szombat

Történ egy kis baleset....

2009. május 22-én este fél tíz köröl lehetett, amikor valaki veszettül elkezdte nyomni a csengőnket. Ijedten szaladtam le az emeletről, hogy ki lehet az? Mert falun ez aztán nem egy megszokott dolog. Csuha Pista bácsi volt az és mondta nekem, hogy gyorsan szóljak apukámnak mert ég a "tanya". Nálunk a faluban élők a régi TSZ. területét csak "tanyának" szokták hívni. Mire kiértek a volt juhhodály épülete már lángokban állt. Jobban mondva nagyon kevés választotta el attól, hogy az egész tetőszerkezet meggyulladjon. A tűz oka feltehetően egyszerű felelőtlenség volt. Az épület körül lévő száraz füvet és bozótos gyújtották meg és hagyták magára. Ez nem is lett volna olyan nagy probléma mert az épületet egy elég széles beton szegély veszi körül. De az évek során elég vastag avarréteg rakódott rá, ami a nagy szárazságnak köszönhetően elég hamar lángra kapott.
Ettől egyenes út vezetett volna egy egész nagy tűz kialakulásához. Meggyulladt a faajtó, és szerencsére csak az... Ekkor idejében megérkezett az encsi tűzoltóság és véget vetett a lángok terjedésének. Ha nem kapnak idejében észbe a tüzet észlelők az ajtó meggyulladását a bent tárolt zab követte volna valamint a tető alatt lévő hungarocell szigetelés, amitől se perc alatt lángra kaphatott volna a palatető. Ez szerencsére már nem következett be. Mikor ma kimentem a helyszínre a fényképezőmmel már a kicserélt ajtó fogadott, de a fű még egy pár helyen majd 24 óra elteltével is égett. Készítettem egy pár képet a helyszínről, illetve a faluról.





2009. május 12., kedd

Megjött a "nagypolitika"

Sajnos megjött! Menetrendszerűen.
A múlt év óta rendszeresen megjelenik "valami" és óriási vita keveredik belőle, ha ezt egyáltalán vitának lehet nevezni. Őszi vita, öregek napi vita, anyák napi vita. És mindegyik tele vádaskodással, védekezéssel, sértődésekkel. Mindegyiknek jellemzője, hogy mindenki fantázia nevet használ. Az egyik fantázia-neves csevegő azt válaszolta a kérdésemre, hogy így még a legjobb barátjának is meg tudja mondani az elmarasztaló véleményt is. De azt hiszem ideje a tárgyra térni!
Napok óta nem láttam a honlapunkat, és amikor szombat este megnéztem a fórumot, megdöbbentett a Próféta egy mondatos utóirata, ami egyben zsarolás is volt. Az együttműködésről szóló cikkecskéje belefér a szólás szabadságába. Írtam is egy alapos fejmosást, de sajnos nem ment el.
Ma aztán ismét a géphez jutottam és szólni sem tudtam a meglepetéstől. Elért minket a "nagypolitika"!Már nemcsak lejáratjuk egymást, most már jelentgetéssel fenyegetünk, feltételeket szabunk. Erre a cikkre nem lett volna szabat vastag betűvel szedetten reagálni. Nem sok mindenkit érdekelt a dolog, amint az a fórumon és a csevegőben megjelent egykét írásból kiderül. Most már biztos, hogy tízszer annyian fogják olvasni. Ez jó reklám a falunak? Nemigen hiszem! Most már csak az egymás háza elé rendezett hapeningek hiányzanak, s akkor már a fővárosban érezhetjük magunkat!
A faluban sokan dolgoznak azért és nem eredménytelenül, hogy a falu felemelkedjék és kilábaljon az eddigi fertőből. Mások pedig éppen az ellenkezőjén. Lenne ember, aki erre képes? Egyre inkább ezt kell hinni, a viták és hangnemük erre utal. Olyan mintha kampány-időszak lenne. Lehet már ennél lejjebb?
És akkor nézzük a Próféta inkriminált írását.
Hogy mi hangzott el, és mi nem azt nem tudom, de ami le van írva nem megy túl a szólás szabadság határain. A cikknek vannak megállapításai, "csekkolt" bizonyos dolgokat. Ha valaki veszi a fáradságot és végignézi figyelmesen az anyák napján készült videót az észre fogja venni a próféta bizonyítékát. Na ez azt mutatja, hogy a dolog második fele igaz. Ez valószinüsitheti az első felének igazságát is.
Bár kételkedem benne, de mi van ha mégis létezik az a hangfelvétel?
Ön gól!

2009. május 9., szombat

Politizálunk

"A pártoskodás a nemzet megrontója,,
Széchenyi István

Figyelemmel kísérve kicsiny falunk éltét, már nem először jutok arra a következtetésre, hogy nálunk is ugyanaz zajlik, mint ami országos szinten szerte hazánkban. Nevezhetném akár pártpolitikának is kicsiben. Megvannak a klikkek, az érdekeltségi körök, véleményvezérek, aktivisták. Gyakorlatilag mindaz, ami nagyban milliók részvételével zajlik mondjuk Budapesten, lekicsinyítve lényegében megtalálható Abaújváron is.
Politizálunk. Igen. Szó szerint politizálunk. Tesszük ezt ugyanolyan hozzá nem értő módon, ugyanolyan kicsinyes érdekektől vezérelve, ugyanúgy elbeszélve egymás feje fölött, mint képviselőink és a politikai élet többi meghatározó eleme.
Mert mi is történik?
Nem látjuk be hibáinkat, nem gyakorlunk soha önkritikát. Másban keressük a rossz okozóját. Nem vagyunk képesek, vagy csak nagyon ritkán vagyunk hajlandóak kompromisszumot kötni a másikkal, ám ezt is nagyon gyorsan elfelejtjük. Saját zsebre játszunk.
Két éve kaptunk egy nagy lehetőséget. A filmforgatás kapcsán megpezsdült az élet Abaújváron, de ami a legfontosabb, hatalmas bevételre tehetett volna szert a falu, az önkormányzat, az Egyesület. És mi történt? Sajnos, ha részletezném a visszásságokat, abból óriási botrány kerekedne.
Hogy csak néhányak voltak felelősek azért, hogy azok a pénzek, melyek kevesek zsebébe vándoroltak, nem a közösség kasszáját gyarapították? Valóban. Ám a többség tett valamit ez ellen? Ugye....
Pedig, ha egy emberként állt volna a falu ki azért, hogy a befolyó összegek ne szívódjanak fel, most nem kellene újabb hitelért kuncsorogni, hogy meg tudjuk vásárolni a Földvár területét, és ma már nem azon rágódnánk, hogyan szerezzük meg, hanem, hogy hogyan építsük ki?

Könnyű szidni a felelősöket, akik idáig juttatták hazánkat, ám a leglényegesebb dologról mindig megfeledkezünk. Saját felelősségünkről. A millennium éve (2000) tájékán Magyarország az EU-hoz csatlakozni kívánók közül az első helyen állt. A hajdani szocialista országok csodái voltunk. A Nyugat ámult azon, hogy a rendszerváltást követő évtizedben Hazánk milyen sikereket ér el. De nézzük meg, hol tartunk most. Éllovasokból legutolsókká lettünk. Európa szégyenévé. A Nyugat most is ámul. Csak épp az ellenkezőjén. Az Egyesült Államok, mint a legrosszabb eshetőségről beszél Magyarország kapcsán.
Mi történt?
Mi történt velünk?
Míg egymást martuk, ott loptunk, ahol csak tudtunk, a felelősséget mindig az ellenfélre hárítottuk, ahelyett hogy vállvetve dolgoztuk volna Hazánkért. Megtagadtuk határainkon túl élő testvéreinket, ,,hazudtunk reggel, délben meg este'', nem vontuk felelősségre a vétkeseket, újabb és újabb hiteleket vettünk fel, hogy a ma problémáját a holnapra hárítsuk. És mikor eljött a holnap, ugyanezt tettük. És az újabb holnap egy gazdasági világválságot hozott.

Hogyan lehet ezt mind megmagyarázni? Igaz lenne a turáni átok? Az ősi magyar legenda miszerint a
magyarok közt legyen széthúzás, ellenségeskedés míg világ a világ?
A mohácsi csatánál a közelben lévő Szapolyai János felmentő seregei nem csatlakoztak a király csapataihoz, mivel Szapolyainak a túloldalon lévő főurakkal politikai ellentétei voltak, és szerette volna, ha a török megbünteti őket.
Tudjuk mi lett a végeredmény.
Az első világháborút követően a magyarok egymás ellen fordultak, szembeköpték egymást, megtagadták múltjukat, vérvörös terrort vittek véghez, miközben a Kisantant országai megszállták területeiket. Ahelyett, hogy a külső ellenség ellen fordultak volna, tulajdon népüket gyilkolták.
Tudjuk, mi lett a végeredmény.
Ma is ez történik. Egymás ellenségei vagyunk. Egymást marjuk halálra.
Tudjuk, mi a végeredmény.

De vajon ennek tényleg így kell lennie? Valóban el lennénk átkozva?
Én nem hiszem.
Az átok – írja Tófalvi Péter – csak olyanokon fog, akik hisznek is benne, de az ő esetükben is könnyen megtörhető. A varázsszavak egy-egy betűje minden magyarnál van elrejtve. Ha a betűket egymás mellé tesszük, kijön a varázsige, és az átok megszűnik.
Ha egymás mellé állunk, megtörik a varázs.
1848-ban, mikor a nemzet egy emberként állt ki a Habsburg elnyomás ellen, csodákat vitt véghez. Megalkotta a kor egyik legnagyszerűbb alkotmányát, letörte a nemzetiségi lázadásokat, kiűzte az osztrák hadakat az országból.
Trianont követően az emberek megfeszített munkával álltak neki Hazánk újjáépítésének. Közösen haladva előre egy erős, fejlődő, virágzó országot teremtettek a megcsonkított tetemből. Létrehozták Európa 5. legerősebb gazdaságával rendelkező országát, és azt a társadalmat, mely büszkén viselhette a ,,tudás népe'' nevet.
Nekünk még most sem késő.
Józan fejjel, megfeszített erővel, egymással vállvetve kell küzdenünk. Olykor meg-megállva, hátratekintve, gyönyörködve az eddigi eredményekben, ám mindenkoron erős önkritikát gyakorolva. Nem átlépni társunkon, hanem karöltve haladni vele együtt az úton, melyet közösen kell járnunk.

2009. május 5., kedd

Körültekintés

A Sáfrány-dombon álltunk meg. Kifújtuk magunkat, és körültekintettünk. Mindkettőnk szeme a falun akadt meg.

-Mennyivel másabb így.
-Hajajj!

Az egyik háznál épp a kertet rendezték, a másiknál a füvet nyírták le, a harmadiknál látni lehetett az eltakarított romok nyomát. És persze kellemes csend honolt, amolyan falusias.

Nem volt a panorámában semmi fennkölt, semmi meggyönyörködtető; Egy átlagos csendes kis vidéki falvacska utcáinak képe rajzolódott ki a tavaszi zöld növénytenger között. Mégis üdítő látvány volt. Épp valaminek a hiánya miatt...

A körforgónál elültetett virágok a helyükön voltak, nem volt szemét az utcákon, nem szaladgáltak az úton girhes kutyák, és persze nem szelték szét a csendet állatias ordítások. Eltűntek a gaztól felvert porták, dülöngélő kerítések, a beszakított ablakok.

Minden normális volt. Tiszta, rendes, takaros, nyugodt. Egy olyan hely, ahol élni lehetett. Ahol volt Jelen.

- Nyáron feljövünk ide, fiatalok. Verünk sátort, csinálunk tüzet, főzünk bográcsot. Csapunk egy bulit.
- Az jó lesz.
- Jó bizony!

És lett Jövőnk is.