2009. január 20., kedd

"Lássuk Uram..........."

Tisztelt "egy Újvári lakos"!
Nagymamám mesélte egyszer a következőt: Óriási jégeső kerekedett. Egy szegény parasztember a tornácról nézte elkeseredve, hogyan megy tönkre eddigi munkája, hogyan válik semmivé a jövőévi kenyér. "Lássuk Uram! -mire megyünk együtt!"- mondta, és fogta a cséphadarót, és ő is verni kezdte a gabonát.
Egy rövidke mondatban válaszoltam a gyors üzenetekben irt gondolatára, de most kissé bővebben írnék az egészről.
Alig egy éve még úgy nézett ki a falunk, mint az a fuldokló akin mindjárt átcsapnak a hullámok. És ekkor jött a segítség. Köszönjük Uram! Azóta sok minden megváltozott a faluban. Sikerült közös összefogással szépítgetni társadalmi munkában. Sokan vettünk részt benne, és nem csak a látható eredmény volt ennek a következménye. A munka közben olyanok jöttek össze akik ismerték ugyan egymást, de beszélgetésre nem sok alkalmuk volt. Megismerték egymást! Elkezdődött a faluban egy olyan folyamat amit az okosok társadalmi összefogásnak neveznek, az erő pedig az összefogásban van!
Külső segítséget kaptunk köszönet érte! Akkor hát "Lássuk Uram, mire megyünk együtt!" De lássuk a reakciókat is! Volt aki azt mondta: "Ez az ember megérdemelne egy hálaadó Istentiszteletet!" A legtöbben örültek a változásoknak. Én szégyellem leírni, de már hónapok óta nyomja a begyemet a következő. Idézem: " Mit akarnak itt ezek a jöttment tótok! Nekünk nem fognak parancsolni!" Sajnos ilyen "köszönetféle" is elhangzott!

A faluban közel 20 internet előfizető van. Ez gyakorlatilag 60 ember közvetlen hozzáférését jelenti. Egy év óta mindenkinek lehetősége van arra, hogy az abaújvári honlapon elmondja véleményét, javaslatokat tegyen. Önnek is kedves "egy Újvári lakos"! Sajnos egy két piszlicsáré ügyben folyó szégyenletes névtelen vádaskodáson túl semmi nem történt.
Ketten-hárman ugyan elmondjuk gondolatainkat, ötleteinket, de mindez pusztába kiáltott szó, mert visszhang, vélemény ötlet nincs! Icinke-picinke! Kempingező! Vidéki Katolikus! és a többiek! Hol vannak ilyenkor Önök!? Nincs véleményük? Nincs javaslatuk?
De kritizálni fognak! " Lássuk Uram, mire megyünk együtt!" Tényleg nem lehet másképp, csak együtt, vállvetve, mert 25-30 ember nem tud úgy eredményesen dolgozni, ha a többi 250 ember nem áll mögötte!