Rejtélyes pince az elbontott sekrestye alatt

Két Árpád-kori templom maradványa, egy földvár – ugyancsak bőséges történelmi környezetben éli mindennapjait Abaújvár háromszáz lakosa. A településen nemrég egy titokzatos pincét tártak fel egy csaknem háromszáz éve elbontott sekrestye alatt.

„1730-ban bontották el a sekrestyét, amelynek az elfalazott ajtaja még ma is látható a templomunk szentélyének bal oldalán” - mondta el a műemlékem.hu-nak az abaújvári református gyülekezet lelkésze. „Ennek helyén a templomkertben 1997-ben már végeztek előzetes feltárásokat, amelynek során falmaradványokat találtak, most azonban lehetőségünk nyílott arra, hogy alaposan megkutattassuk a területet” - tette hozzá Tóth István.

A mostani feltárás eredménye egy egykor boltozatos pince, vagy altemplom, amely a jelenlegi, 1400-as években épült templom előzményének, egy Árpád-kori templomnak a részlete lehet. Az mindenesetre biztos, hogy a két építkezés közt feltölthették a területet, hiszen a most feltárt falakon egy apró ablaknyílásra is rábukkantak.

 
Az újabb épületmaradvány Abaújvár középkori virágzását tanúsítja, hiszen kevés település dicsekedhetett a 15. század előtt két templommal is. A vármegyének is nevet adó, ma már aprócska faluban azonban volt egy másik Árpád-korban épült templom is, a jelenleg állótól alig néhány száz méterre légvonalban az egykori földvár területén.

Az ottani, esperesi templomnak a maradványait 1974-ben tárták fel, azonban a hatalmas földvárat a mai napig nem kutatták át tüzetesen. Így az erődítmény sorsát is jobbára csak az írott forrásokból ismerjük: Aba Sámuel építtette, évszázadokon át jelentős támaszpontnak számított a vidéken. Amikor Perényi Péter 1395-ben megkapta a települést Zsigmond királytól, a tervei közt szerepelt a vár kőfalakkal való megerősítése, azonban erre nem került sor. A későbbiekben Mátyás király 1461-ben, majd Ferdinánd 1556-ban romboltatta le a földvárat, s ezeknek a támadásoknak eshetett áldozatul az esperesi templom is.

Abaújváron igyekeznek a nagyvilágnak megmutatni mindazt, ami az évszázadok viharaiban megmaradt. Ezért július 18-án megrendezik a település első Várfesztiválját a földvár fennsíkján. A látogatókat a többi között főzőverseny, tánccsoportok és kézműves foglalkoztatások szórakoztatják majd, összecsapnak a kóbor lovagok, s némi boszorkányégetést is ígérnek szombat délutáni kikapcsolódásként.

2009.07.08

Kovács Olivér

forrás: műemlékem.hu

Égszakadás

,,Aztán egyszer csak megindult a fergeteg.
Sötét felhők borították el az eget.
Napsugár helyett villámok ezrei csapkodtak mindenfelé
és megnyíltak az egek csatornái.
Ömlött a víz és a szelek iszonyú erővel
seperték mindenüvé a szakadó eső vizét''

Magyar Biblia

Júliuns 16-án kora délután a tikkasztó hőség és a ragyogó napsütés közepette egyszercsak, mint derült égből a villámcsapás ,,megnyíltak az egek csatornái''. Hatalmas vihar szakadt a falura.

Én ekkor az Önkormányzati Hivatal épületében tartózkodtam, és éppen az Abaújság második számának nyomtatásával voltam elfoglalva, ott ért a csapás. A dologzók gyorsan lezárták az ablakokat, de az ócska szigetelésnek köszönhetően még így is ömlött befelé a víz a helyiségbe. A Hivatal kertje pillanatok alatt kisebb tavacskává alakult át.

Az utcára kitekintve erősen megdöbbentem, hiszen életemben nem láttam még ehhez foghatót. Az aszfalt út helyett egy hatalmas sárfolyó hömpölygött alá a Vinyice felé.

 

Az árkok színültigg feltöltődve, az áradat pedig sarat, faágakat és állattetemeket sodortak magával. Az égi háború jó egy órán keresztül tartott, majd elcsendesült. Az eső ugyan tovább szemerkélt, ám az idő kellemesen meleg volt. Az úton végigsétálva még mindig erekben csordogált a sárfolyam, ám már látni lehetett a lerakott hordalékot, és a megtépett fák maradványait.

Egyből megjelentek a környékbeli házak lakosai, akik megkezdték a romok eltakarítását, a helyzet konszolidálását. A kapubejárók alatt sok helyütt eldugult árkokat pucoltak, utat spertek, és a pincékből hordták ki a megrekedt vizet, vödrök segítségével.

 
Az úton sétálva papucsban és vékony háromnegyedes nadrágban sem fáztam. Az aláfolyó víz is kellemesen langyos volt, bár nem túl higiénikus. Az utcákon a megtépázott növények illata és iszap szag egyvelege terjengett.

Talált tárgy

A Várfesztivál óta keresi hűtlen gazdáját a képen látható póló:

Ezidáig nem sikerült rátalálnia. 
Aki tudna segíteni rajta, kérjük jelezze.

;)

Szabó József naplója epilógus

Szabó József 1937-es katonaképe

A kép hátoldala

A naplónak használt jegyzetfüzet

A füzet második felétől induló napló

Felmentési kérelem a katonai szolgálat alól

Köszönet fiának Szabó Józsefnek, aki rátalált apja naplójára,
megmentve ezzel az enyészettől,

valamint unokáinak Szabó Juditnak és Szabó Katalinnak,
hogy begépelték és eljuttatták az Újvári Napló részére a feljegyzéseket. 

Szabó József naplója 1943. október-november

Október 10.

Hűvösebbre fordul az idő, és kisebb fagyok vannak már. A napok telnek, várom a szabadságot, semmi különös nincsen.

Október

Vígan elmúlik, jó meleg bunkerekben mennek a napok, minden esemény nélkül, egy-két támadás, egy néhány halott, az igaz már most nem is számít, úgy bele éltük a háborúba már magunkat és várjuk a Ruszkikat, akik gyakran meglátogatnak, de van is kellő fogadtatásuk.

November

Már nehezebb.

3-4-én már erős fagyok vannak.

6-án elesett Kijev város.

7-e egy ezred lovas kozákraj átúsztatva a Dyeperen Korosztény városát elfoglalta, elvágta az összeköttetésünket, elfogták a postakocsit.

8-án leesett a hó, a szép fehér hó, amit bizony igen sok helyen megpirosít emberek, állatok vére

9-10-11-12-én nagy készülődés, de hogy hová nem tudjuk, mert a haza felé vezető út már nincsen, el van vágva.

13-án végre megindulunk, de nem haza fele, hanem ki az első vonalba. Gyalog, a szekerek megrakva, orosz lovakon és az utunk bizony elég hosszú, mert nagyot kell kerülni föl északnak Rudnamecsrna, Jelszk fele 120 km. Öt nap tesszük meg. A muszka utolért és utóvég harcban áll. Nagy zűrzavar a német könnyebbsége miatt a sok-sok lőszer, fölszerelést hátra hagyva és lassan haladunk a köves orosz utakon nagy harcok között. Sok német gépkocsi rohanva előre, zúznak, taposnak mindent széjjel, törtetnek előre, harcoljon a magyar, hulljon az, és bizony sok helyen összetűzésre is kerül sor velük, de a géppisztoly lecsendesíti a derék szövetségeseinket, aki csak mindent és mindenkit ki tud használni. Még szükség van rá, aztán ha nem kell, otthagyja magára, de a magyarba meg van, meg az a régi virtus és tud harcolni is keményen. Mert most nem másért, most magunkért, ha nem akarunk Szibériába kerülni, harcolunk és habár veszteséggel is, de kivágjuk magunkat az orosz gyűrűből és lassan haladunk gyalog a fehér Oroszországba Jelszk Mozir fele és még idáig semmi bajom, a Jó Isten megoltalmazott, annyi sok – sok szenvedés között. Éjjelünk kint a havon, sátrakban.

Most egy községben van pihenő, közben írom feljegyzéseimet. Az idő teljesen megenyhült, sötét van kint, szolgálatban vagyok éjjel. Kint dörög az ágyú, szólnak a puskák, de ezt már mi megszoktuk, csak a Jó Isten ezután is megsegítene, és haza vezérelne kicsi családom közé.

November 18.

Ismét indulunk tovább a lengyel határ felé gyalog, vonat nincs. Hol a német uraknak, hol a sok elhajtott marhának és elhordott terményeknek, mi még a lőszerünk sem tudjuk vinni, azt is el kell dobni, de ők tudják, nekik van vagyon mindenre.

November 19.

Kezdődik az igazi szenvedés a nagy mocsarakon keresztül. Napjaink keservesen telnek, sok – sok szenvedés. Elől a partizán, hátul az orosz lő, pusztít, hull a drága magyar vér. Sok – sok akna robban. Más közbe megyünk előre, célunk felé, és ahol már történelmi idők zajlottak le és a nagy Napóleonnak odaverték egy teljes seregét és egy lengyel – orosz hadsereg pusztult. A magyarra is az a végzet várt, ha nem vagyunk könnyen mindent kibíró népek, de mi átjöttünk az ingoványon, ahol az ember sosem tudja, hol száll el az ember.

Község nincsen sehol sem, föl van égetve. Kenyér az nincsen és éhezünk heteken keresztül, de kibírjuk, mert 200 000 ember nem veszhet el, mert a magyar kevés.

Szabó József naplója 1943. szeptember 1-25.

Szeptember 1.

Ismét egy hónap hosszú napjai leteltek és a Jó Isten megőrizvén életemet, hogy továbbra is áldhassam Szent Nevét.

Igen rossz a helyzet, a partizán rengeteg és nem mi támadunk, de ők és sok helyen teljes őrségeket visznek el és napról – napra visznek, pusztítják drága véreinket.

Szeptember 4.

Megtámadták a zászlóaljunk egyik századát, őrségben vannak egy községben, reggel 3 kor megkezdődnek a harcok, támadnak a vadak hori-hori kiáltással, mennek rohamra. Lőnek minden felé fegyverekkel, ágyú, páncéltörő, géppuska. Vagy 500-600 – an és mire megérkezik a segítség akkor már hat halott marad ottan a mieinkből és több sebesült. Közülük több halott, sebesült és foglyok.

Szeptember 6.

- án van a temetésük és ezen a napon történik három honvéd kivégzése. Lopásért a hadbíróság főbe lövésre ítélte. Kivonult az egész helyőrség a lőtérre és nem tudjuk mi lesz. Egyszer jő egy szuronyos szakasz és közbe a három elítélt sápadt fehéren. Egy – egy pap kíséri, bátorítja őket és roskadva, de azért katonásan állnak a kivégzési helyre. Fölolvassák a kivégzési parancsot és megkérdezik az utolsó kívánságot. Az egyik papírt ceruzát kér egy utolsó üzenetet ír két gyermekének és feleségének. A másiknak már nincs ereje írásra, végig néz a tömegen a szeme könnyez, előveszi a keszkendőjét és bár zokogás rázza a testét, de nem panaszkodik, nem jajgat, katona marad az utolsó percig. A harmadik ugyanúgy végig néz a bajtársakon, akivel 12 hónapon keresztül sárba - vízbe, hóba - fagyva harcol, küzd a Don menti harcokba és onnan szerencsésen visszajő. Két hónappal ezelőtt megnősül és most érte utol a végzete. Egy félrelépés és ennyi az egész. A szeme könnyes, az utolsó üzenetét még a pap fülébe súgja, könnyes szemmel várja a sorsát, amely már beteljesedett. Mind a három letérdel, a szemüket bekötik, 12 csendőr kézbe vett puskával várja a tűz vezényszót, amely rövidesen elhangzik. Egy dörrenés és nincs tovább, megszűntek létezni. De bennünk a felejthetetlen emlék mindörökre megmarad. Mert a fegyelem nem lazulhat és semmi lopás, még egy tű elsajátítása itt meg nem történhet.

Szeptember 20.

Megtámadták egyik századunkat a partizánok, erős harcok, három éjjelen tartott, amely a győzelmünkkel végződött. Halott 6, sebesült 3. Iszonyú egy éjjel volt, sötét. Fejszével és egyéb tárgyakkal, ki ágyúval támadtak, de csúnyán ráfizettek.

Szeptember 25.

Indul ki századunk támpontra egy községbe „Pokolevi”. Jól megerősítve lövészgödrök, futó árkok, bunkerok elkészítése, egész föld alatti pavilonok vannak itten és várjuk a támadást. Az első vonal napról-napra közeledik, örökké dörög az ágyú, zúgnak a repülők, jönnek a bombások.

Szabó József naplója 1943. augusztus 1-27.

Augusztus 1.

Istennek jó voltából ismét egy hónap és habár „fogyva is, de törve nem” bírjuk és álljuk a harcot és telnek a napok.

Augusztus 2.

Ismét egy halottunk. Szénáért mentek és megtámadták őket. Egy halott, egy sebesült. Lassan szedi áldozatait a partizán banda és hull a drága magyar vér. Pusztulunk, veszünk, fogyunk napról – napra.

12 – ig pihenő a kaszárnyába és most telik a 4 hónapunk és már az 5. –et tapossuk. Megkezdődött a szabadság és mehetnek haza a kedves Magyarországba, ha nem sok időre is, de egy hónap azzal is telik.

Augusztus 15.

Hidegre fordul az idő, az éjjelek teljesen hűvösek. Nagy szélviharok, kevés esővel, mutatja nekünk az őszt, a falevelek megsárgulnak, hullanak le. Még Magyarországban virítanak a virágok, és nyár van, itt pedig már a tél csikorgatja fogát reánk.

Augusztus 16.

Idő változás és most melegebbre fordul és száraz poros napok vannak. A napok szolgálatok teljesítésébe hosszan telnek.

Augusztus 20.

Nevezetesebb, mint a többi. István Király napja. Megünnepelvén nagy pompával, díszebéd követte, mely Oroszországba nagyon ritka élmény egy honvédnek.

Augusztus 22.

Vasárnap istentisztelettel.

Augusztus 24.

Kísérőül vagyok kivezényelve rajommal a vezérőrnagy úrhoz. Irány gépkocsin Narovicsi. Itt már a népek gazdagabbak, a földek jobbak, cséplőgépek dolgoznak, amit még eddig nem is láttam itt Oroszföldön, és ami megragadta a figyelmem útközben egy szép templom. Ez a második itt, amit láttam 5 hónapja.

Augusztus 25.

Indulunk tovább ellenőrzőbe ki támpontokra, amely erődök hasonlítanak a régi Zrínyi várakra, megfigyelő tornyaiba őrködnek a magyar honvédek, őrzik Európát, nyugalmat a bolsevizmus ellen. Csak most nem a bástyafokokról harcolnak, hanem földbe ásott erődökből, a sündisznó állomásokból. És a föld alatt teljesen berendezett laktanyák és pavilonok vannak.

Augusztus 26.

Tovább megyünk, és az utat felaknázták előttünk, de szerencsénk volt, mert nem robbant. Három volt egymás után letéve, és ha robban már fent vagyunk a magas mennyországba, de jó az Isten, bízok és én imádom örökkön – örökké.

Augusztus 27.

Ismét ünnep. Megemlékezés Horthy István kormányzó helyettes urunkról, mert most egy éve halt hősi halált itt kint a muszka földön áldozta nemes vérét a haza oltárára. És példát mutatva a többi magyar testvérnek, hogy nem olyan vezér, hogy palotából harcoljon, hanem kint halt meg hősen, vitézen.

Emléktábla jelzi, ahol a gép szárnya szegetten leesett és hősi halált halt.

Szabó József naplója 1943. július 15-30.

Július 15.

Postánk nincs már egy hete. Az után pótlás nehéz. Sok sár, mocsár. A szúnyog az rengeteg, eszi meg az embert.

Július 16-17-18.

Végre jobb napok virradnak reánk, az összes partizán csoportokat végre sikerült megsemmisíteni, lelőve, kit elfogva, az összes községeket kiürítve kb. 350 – et, a sok marhát elhajtva, a civileknek mindent fölpakolva, behajtva a német … ,aki óránként nem jött be, azt mind lelőtték, mert az partizángyanús volt. Rengeteg nép, óriási marhacsordák bőgése közbe jövünk be Ovrucs városba. A népet mind kitelepítik és befogják munkára Ukrajnába. Sok ezer és ezer darab marhát pedig mind elszállítva, a rengeteg sok község mind fölgyújtva és így akarnak a partizán tanyáknak véget vetni. Az összes Brianszki erdőt kiüríteni és megsemmisíteni az összes partizán helyeket. És azt a sok vért megszüntetni, ami eddig elfolyt és ha a Jó Isten segít, vége is van a feladatunknak és meg van oldva a Brianszki erdő rejtélye, habár bele is került egy néhány életbe, de ez a háború és örüljünk mindnyájan, hogy ez nem a mi országunkba történik, mert azt a kínt, azt a vért, azt a tüzeket a mi népünk soha ki nem bírta volna, soknak a szíve hasadt volna meg.

Nagy erdő minden fele, már napok óta járunk bele, sűrű erdő minden fele és tele mocsarakkal, megyünk – megyünk és községet napok óta nem láttunk. Egyszer kiérve egy dombtetőre két magas torony tárul a szemünk elé, szinte elbűvölően megállunk és nézzük – nézzük a Brianszki erdő közepén, templomtorony, azt hisszük valahol a magyar hazába járunk és beérve a községbe, amelybe gazdag népek vannak és sok majorság, marha, ló és vallásos népek, de sajnos nincs kegyelem. Parancs – parancs. Ott kell nekik is hagyni az otthonokat, amit tudnak fölpakolni kocsikra, azt hozzák magukkal, nagy sírás közbe, a rendesebb honvédeink szemébe könny ragyog, de semmit nem tehet. Az összes házakat fölgyújtva, sok ruha, bútor, minden – minden odaégve és nem marad a fa házakból csak egy rakás hamu. Minden – minden puszta, csak a két magos torony marad meg és az vigyázónk a pusztában és hirdeti az Örök Isten dicsőségét és a magyar csapatok kereszténységét, mert eddig erre minden templomot leromboltak és most fordítva történt. Vissza - vissza nézek a karcsú tornyokra, mely lassan elmarad, de az emlék a szívembe mindörökre megmarad.

Július 20.

Indulunk kihelyezésre, mert nem hogy vége volna a partizánoknak, de még sokkal több lett. Az a sok kiirtott község elmenekült lakossága még sokkal több partizánt csinált, mert a marháját elvettük, házát fölégettük, gyerekeit legyilkoltuk és még több és több ellenséget szereztünk magunknak és a sok vér még többet kíván és meg is lett az eredménye.

Július 28.

Indult ki a Tüzérektől 12 kocsi fűért a lovaknak, mert a hegyek között nagy rétek vannak és már többször voltak és nem történt semmi újság. És most történt. Kiérve hozzáfognak a kaszáláshoz és megtámadják vagy 40 partizán és a 12 – ből csupán egy tud megmenekülni. Az összes lovakat elvitték. Az embereket otthagyták holtan, agyonverve 1 hadnagy, 1 zászlós is közöttük, megcsonkítva, testrészeit levagdalva, meggyalázva, levetkőztetve.

Július 30.

- án temették el őket, ott kint a helyszínen.

Szabó József naplója 1943. július 1-14.

Július 1.

  Ismét egy hónap a Jó Isten segedelmével eltelt. Be vagyunk ásva óriási erdőségbe, és a németek hajtják felénk az ellenséget, és mi várjuk őket.

 

Július 7.

  Már hallani a felénk szorított partizánok csatazaját, ágyú és repülő dörgéseket és zúgásokat, mert ők is támadnak, vagyis védekeznek szívósan. Mi a kiépített vonalakban vagyunk és várjuk éjjel – nappal a beépített tűzfegyverekkel. A mai napon az ezred parancsnok úr szemlét tart és egy film fölvétele van a partizánokkal folytatott harcokról. Csendes nyugodt a tábor, a fiúk ki puskát pucol, ki levelet ír, és elhangzik a riadó. Rohanunk, szerelvény, puska kézbe, sisakba a lövészárokba és mindenki elfoglalja a helyét és tüzelünk erősen, a film felvevő gép meg dolgozik erősen, veszi a sorozatokat. Ha valamikor haza kerülünk még, figyeljük a mozikba a katonai híradást saját magunkkal fogunk szembe állni. És a Magyar Futárban is benne lesz.

Július 14.

  Esős idő van és csorog az eső a nyakunkba, az erdőbe a sok mocsár megtelt vízzel és bizony néha még térdig érő vízbe is megyünk, ha megyünk földerítőbe portyázni. De itt menni kell. Az éjjelek sötétek és hosszú őrség az sok. És ha le is fekszünk piheni teljesen fölszerelve, és minden éjjel riadó. Jönnek a felderítő ellenőrzők, avagy muszkák. Erre megszólalnak a géppuskák és a g. sz. akkor a pihenő csoportnak riadó.  

  Egy oda hazai éjszaka többet ér itteni 10 – nél, de az ember nem panaszkodik, mert ebből részt kell venni mindenkinek. Most Én jövőre más. És nem tudjuk a helyzetet kinek, mi van megírva, ki marad itten örökre. De azt tudom mondani, hogy egy ilyen éjjel után az ember sokkal közelebb van Istenhez és megtanul imádkozni, még a legkegyetlenebb is. És ha haza megyen az emlék megmarad mindörökre.

Szabó József naplója 1943. június 14-30.

Június 14-15-16.

  Járunk vadászatra, olyan helyekre, ahol még német katona sem járt, ha megtámadnak, ami megtörténik gyakran akkor ott nincs kegyelem. A népet összefogjuk, a házakat kigyújtva sok - sok édesanyát, pici kis gyereket hagyjuk a vidéket hátra. A katonák már teljesen el vannak kegyetlenedve. És nem ismerni a jó ember magyarra.

Június 17-18-19-20.

  Ugyan az a helyzet, csak több a veszteségünk. Összelőttek két autót és sok halottunk van, köztük két zászlósúr is. A szlovák katonák is itt voltak, de elmentek haza, mert a hadosztály - parancsnokuk egy hadnagy elment a partizánokhoz. Ilyen a szlovák hadsereg és ilyenek a tisztjei.

Június 21-22-23-24.

  Őrségre vagyunk elosztva és telnek a jó meleg napok.

Június 25. 

  Este hat órára értünk ki a vonalba, szüntelen munka, közben figyelve, kiépítjük a vonalakat és elkészülnek a bunkerok, közbe – közbe a repülők zúgva mennek a fejünk fölött, és csak azt várjuk mikor kapunk ott fentről egy szeretett – csomagot és repülünk a levegőbe. Nem a külső sorokban vagyunk, hanem bent az elfoglalt területen. Partizántisztogatás. A németek 22 hadosztállyal megszorítják őket és az egész erdőséget átfésülve, szorítják felénk, és mi várjuk leépített tűzfegyverekkel. 

Június 26-27-28-29-30.

  Mozgó harcokat folytatunk és nincs kegyelem senkinek sem. Mind ki vannak a községek irtva, a gyerekeket és nőket összefogva táborba viszik, a férfiakat meg mind lelőve, az állatok elhajtva és már most teljesen véget akarnak vetni a partizán tanyáknak.