2009. augusztus 18., kedd

5let

Nagyon sajnálom, hogy nem tudok otthon lenni, mikozben folyik a klub kialakítása. Ám még innen a távolból is megpróbálom megtenni, amit tudok. 

Tegnap készítettem ezt a kis vázlatot a fal festéséhez:



Természetesen a döntés a Tiétek, én csak egy ötletet adok.

2009. augusztus 10., hétfő

A középkori templom története

Az alábbiakban két szakember részletes leírását olvashatják az abaújvári református templom történetéről és régészeti feltárásáról. Mindkét írás a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Irodájának Hírlevelében jelent meg.

A templom tornya (foto: www.abaujvar.hu)

Abaújvár temploma
(Hajdú Idikó írása)

Méltatlanul elfeledett, még inkább felújításukban, megmentésükben félbehagyott templomaink sora hosszúra nyúlna, ha mind fel akarnánk sorolni. A cél elérése gyakran a felmerülő akadályok miatt nem, vagy csak komoly kompromisszumok árán válik megvalósíthatóvá, amely emiatt évekig, akár évtizedekig is elhúzódhat. A hónap műemléke rovatban épp ezért, most szeretnénk felhívni a figyelmet egy olyan templomra, amely szintén erre a sorsra jutott. Most anyagi forrás előteremtésére vár, hogy megmutathassa, egykor ez a templom a Hernád-völgy egyik legjelentősebb településén állt, és gazdagodott falképekkel az itt birtokos Drugeth, majd Perényi családok idején. Ez a Hernád-völgyi település, Abaúj vármegye névadója, Abaújvár. Jelentőségét mutatja, hogy már a 11. századtól kezdődően felbukkan neve az oklevelekben, főleg az Aba Sámuel által építtetett vára révén. (Aba-) Újvár megye legnagyobb részének birtokosa az Árpád-korban az Aba-nemzetség volt, amelynek birtoklásához számos vár építtetése kötődik, mint az Abaújvár történelmével gyakran összefonódó füzéri vár, amelynek első építtetője és birtokosa szintén ebből a nemzetségből került ki. Középkori jelentőségét ugyanakkor nemcsak vára mutatja, hanem az a tény is, hogy 13. században az abaúji esperesség székhelyeként is működött a település. Fellendülésében jelentős szerepet játszott az Árpád-korban, hogy a Hernád mentén haladt végig a Lengyelországba és Oroszországba vezető hadi út, a megye főútvonala, majd a későbbi évszázadokban, ennek elenyészése után a Zemplénből az északi területek felé haladó kereskedelem útvonalává vált.
A 13. század elejétől királyi birtokban levő vára azonban a század folyamán, ujonnan épülő várak mellett fokozatosan elvesztette jelentőségét és 1355- ben a várispánságot is megszűnetették. Történelme, birtokosai tekintetében hasonlatos a füzér váréhoz, amely utóbbi Aba Amádé „birtoklása” után 1312-től Drugeth Fülöp várnagysága alatt állt. Egy fennmaradt oklevél ugyanakkor arról tudósít, hogy 1320-ban Drugeth Fülöp nádor Abaújvárban adta azt ki, majd 1332-ben Drugeth Vilmos udvarbírája egyben újvári várnagy volt. Ezt követően mindkét vár, illetve település esetében a Perényi család neve jelenik meg mint új birtokos. Füzé esetében erre 1389-ben kerül sor, amikor Luxemburgi Zsigmond azt Perényi Péter fiainak, Miklósnak, Jánosnak és Imrének adományozza. Az Abaúj megyei kisnemesi család felemelkedét Zsigmondnak köszönhetette. Bár Abaújvár esetében nem áll rendelkezésre pontos adat arra vonatkozóan, mikor került a Perényiek kezébe, de ismert, hogy 1399-ben engedélyt kapnak az omladozó vár megerősítésére. Birtoklásuk kezdete tehát a füzérivel közel egy időben mehetett végbe. A család ettől kezdődően évszázadokon keresztül, kisebb megszakításokkal meghatározó szerepet játszott a régió gazdasági és kulturális életében, amelyet mecénási tevékenységük ma is látható emlékei példáznak a legjobban.
Az abaújvári templom történetében szintén ennek a két évszázadnak az eseményei voltak meghatározóak. Bár román kori alapjainak építésére vonatkozóan nem állnak rendelkezésre jelenleg pontos ismeretek, falképei azonban töredékes állapukban ma is mutatják a település egykori jelentőségét és gazdagságát. A dombtetőn épült templom ma a gótika stílusjegyeit viseli magán, téglalap alapú, oldalain támpillérekkel megerősített templom, amelyhez a nyolcszög három oldalával záródó, hosszúkás, nyújtott szentély tartozik, gótikus keresztboltozattal. A román korra utal ugyanakkor a déli oldal kórusnál levő ablaka, míg a többi csúcsíves, mérműves kiképzésű. Freskók a hajó északi falán, a diadalív bélletén és a szentélyben kerültek elő. Bár 1876-ban Myskovszky Viktor jelentésében még arról számolt be, hogy „falfestmények nem vehetők észre,” (Joó 1980) az 1912-es felújítás során azonban már falképekre bukkantak. A képek jelenlegi, nem restaurált állapotban megállapítható részletek alapján a 13-14. századra datálják. Mint érseki székhely feltételezhető, hogy freskóinak egy része a 13. század második felében készült, így a diadalív bélletében feltárt töredék, amely feltételezhetően egy király arcvonásait mutatja. Radocsay Dénes ezt a részletet még a 12. század szerény festészeti terméséhez sorolja, míg Tóth Melinda a 13. századra datálja, amelyet szintén mint a centrumtól távol eső, kisebb jelentőségű alkotásnak feltételez, amely nemcsak arra bizonyíték, hogy a pusztulás okozta kontraszelekció hogyan eredményezheti a periférián levő emlékek megmaradását, hanem arra is, hogy „milyen mértéktartó lassúsággal terjed az új [értsd itt gótika] stílus, és hogy a románkori formaadásnak milyen mély gyökerei vannak. (Tóth 1974) Ugyanakkor a töredéken már enne az új stílusnak a nyomait véli felfedezni, bár természetesen nem lehet kizárni, hogy azok restaurálásával módosulna ez az elképzelés. Szintén jelentős szerepet tulajdonít Tóth Melinda a templom falkép-történetében Aba Amádé Észak-magyarországi jelenlétének, és annak, hogy a 13. század utolsó negyedében ez a régió jelentős szerepre, és Aba Amádé hatalmának tetőfokán bizonyos önállóságra is szert tett, amely hozzájárulhatott az új stílus elterjedéséhez ezen a területen. Ez a tényező azonban tovább hátráltatná a falkép készítési idejét, és megerősítené annak 13. századi datálását, a gótika első emlékeinek megjelenési idejére. Az új stílus a 13. század végén kezdett kibontakozni a Kárpát-medencében, ekkora értek meg annak feltételei. Ahogy Radocsay is említi, „leggazdagabb korszaka ez a magyarországi freskóművészetnek,” (Radocsay 1977) amely a 14. század elejétől, a 15. század harmincas éveiig terjed. Már ezt a kiteljesedő stílust idézik a szentélyben látható falképek, amelyet alátámasztanak a jeleneteken megfigyelhető architektonikus elemek, épületek, amelyek már az új stílus formavilágához tartoznak. A gótikával „új témák, új elbeszélő sorozatok jelennek meg a falakon, helyi iskolák alakulnak és sajátos, egyéni formákat teremtenek, állandó kapcsolatot is tartanak az európai falképfestészet fő irányzataival.”(Radocsay 1977) fölött sorban futnak végig a szentély falán. Legfelső sorban a gyermek Jézus látható fehér ruhában, vörös kontúrral megrajzolt redőkkel. Két asszony tartja, és mögöttük még egy szent, glóriás női alak rajzolódik ki. A feltételezések szerint a jelenet Jézus bemutatása a templomban témát örökíti meg. A középső sávban egy palota látható, amelyből 3 alak néz ki, két férfi és egy nő, a palota előtt meztelen alakkal, aki a felirat szerint Szent Bertalan, akit általában mártíromságára utalva, megnyúzva ábrázoltak.
A ma látható falképek előkerülésük óta nem kerültek restaurálásra, ami jól látható állapotukban. Némelyik közel száz éve várja helyreállítását, de a hajó északi falán 1965-ben Reisinger Mária által feltárt freskórészletek is több mint negyven éve állnak szabadon. Bár történtek felújítások a templomban, így 1975-76-ban homlokzat- és toronyfelújításra került sor, az elmúlt pár évben pedig megállították a falak vizesedését. Sajnos annak ellenére, hogy a templom egy domb tetején áll, komoly gondokat okozott a talajvíz, amely a falképek állapotát is tovább rontotta. Szintén helyreállították a tetőzetet, és ezzel, ha a képek tekintetében nem is történt minőségi változás, a károsodás legmeghatározóbb külső tényezőinek hatása jelentős mértékben megállt.
Bár a falképek készíttetőihez fogható mecénás továbbra sem akad, biztatóak az eddigi, utóbbi években elért eredmények. És ha időszakosan ismét mészréteg alá is kerülnének a freskók, most már csak a megfelelő alkalom és lehetőség kell majd azok helyreállításához és művészettörténeti értelmezésükhöz.

Forrás: itt olvasható a teljes hírlevél


Irodalom
Joó Tibor: Az abaújvári református templom. In: HOM Közlemények 18. Miskolc, 1980. 7-14. p.
Radocsay Dénes: A közékori Magyarország falképei. Budapest, 1954.
Radocsay Dénes: Falképek a középkori Magyarországon. Budapest, 1977.
Simon Zoltán: Füzér. In: Tájak-Korok-Múzeumok sorozat
Tóth Melinda: Árpád-kori falfestészet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974.

és a másik cikk:

Ásatás az abaújvári református templomban
(Markó Ágnes Sarolta írása)

Ez év áprilisában, a Hírlevél hasábjain a Hónap Műemléke rovatban már olvashattunk az abaújvári református templomról. Az írás célja akkor az volt, hogy felhívja a figyelmet a történetileg, építészetileg és freskóit tekintve is jelentős, ám elhanyagolt templomra, melynek kutatása és helyreállítása évek óta húzódik. Idén ősszel folytatódott a templom kutatása, Tóth István abaújvári lelkész kezdeményezésére, az Abaújvári Református Egyházközség finanszírozásával. Sajnos a rendelkezésre álló anyagi források szűkössége miatt ismét csak rövid, szondázó kutatásra nyílt mód.

A templom helyreállítást megelőző kutatása 1997-ben kezdődött. Ekkor a templomot kívülről övező terület szondázó kutatására került sor Csengel Péter és Gere László vezetésével. Ugyanebben az évben készült el Farbakyné Deklava Lilla művészettörténeti tanulmánya, melyben összegyűjtötte a templom történetére vonatkozó levéltári adatokat is. Szintén 1997ben sor került a templom falképeinek restaurátori szondázó kutatására. A régészeti feltárás Simon Zoltán vezetésével 1998-ban, majd 2002. évben Bartos György a templom homlokzatainak szondázó jellegű kutatását végezte el. Az idei ásatás során, melyet Rácz Miklós régész és e sorok írója vezetett, a templom hajójának feltárására került sor.

Mai formáját természetesen az abaújvári templom is számos átépítés során nyerte el. A törtkőből falazott templomhajóhoz két boltszakaszos, a nyolcszög öt oldalával záródó, kváderfalazatú szentély csatlakozik. A szentély sarkait és a hajót is támpillérek erősítik. Az elmúlt években a helyreállítás lehetővé tette több, statikai problémák miatt utólag épített támpillér elbontását, melyek a falak vizesedését elősegítve, a freskók állapotát is veszélyeztették. Sajnos épp az északi oldalt támasztó támpillér elbontására nem került sor, így a fal vizesedése miatt a Szent Mihályt és Szent Mártont ábrázoló falképek állapota rohamosan romlik. A templomhajónak korábban festett famennyezete volt, mai lefedése már új, a tetőszerkezet helyreállításával egyidőben készült el. A szentély keleti végfalának kettős osztású mérműves ablaka és a templom szemöldökgyámos, pálcákkal keretezett, félköríves timpanonnal záródó nyugati kapuja eredeti állapotában maradt ránk. Elfalazva, de fennmaradt a XVIII. század első felében elbontott sekrestyébe vezető ajtó is. A szentély további három gótikus ablakát 1807-ben szűkítették be. A hajó déli falát 1886-ban statikai problémák miatt teljesen visszabontották, majd újjáépítették. Ismert Myskovszky Viktor 1876-ban készült rajza, mely a hajó déli falán még a szentélyhez hasonlóan beszűkített ablakokat, valamint akkor már befalazott déli kaput ábrázol. A templom földszinten négyszög, emeletén nyolcszög alaprajzú tornya csak 1886-ban épült meg. A diadalív déli oldalához 1652-ben épült a szószék. A templom gazdag belső kifestésével a Hírlevél 2008. évi 4. áprilisi számában megjelent cikk részletesen foglalkozott.

Míg a templom építéstörténetét, a fennmaradt dokumentumoknak köszönhetően, elég jól ismerjük, fennállásának első évszázadairól és főleg építésének körülményeiről kevés adatunk van. Abaújvár települést, a Rozgonyiak és Drugethek birtoklása után, 1394-ben adományozta Zsigmond király Perényi Péternek, sőt, 1399-ben vár építésére is engedélyt adott. Perényi Péter feltételezhetően birtokközpontot akart kialakítani abaújvári birtokán, ennek részeként építtette a nagyszabású, akkoriban modernnek számító építészeti stílusú templomot is.

A korábbi ásatások a templom mára elbontott sekrestyéjének falait hozták napvilágra, valamint sikerült feltárni a szentély belsejében a korábbi, négyzetes záródású, törtkő falazatú szentélyt. Mivel a ma álló templom gótikus részletei közül egyik sem datálható a XIV. század végénél korábbra, továbbá a szentély és a hajó építőanyaga határozottan különbözik, azt lehetett feltételezni, hogy Perényi Péter újonnan kapott birtokán, az 1400-as évek elején, négyzetes szentélyzáródású templomot építtetett, melyet még 1450 előtt új, poligonális szentély építésével reprezentatívan megújított. Ez utóbbi átépítés során kerülhetett sor a hajó, a diadalív és a szentély kifestésére, mivel a freskók stílusa azonos.

Az idén ősszel végzett ásatás során megtaláltuk a korábbi, négyzetes szentélyű templom hajójának visszabontott alapfalait. Ez részben megváltoztatta a templom építéstörténetével kapcsolatos feltételezéseinket. Amikor Perényi Péter adományba kapta Abaújvárt, már állt egy, talán a XIII. század végén - XIV. század elején épített templom a mai helyén. Nem sokkal az adományozás után, Perényi lebontatta az akkor már elavult, esetleg rossz állapotban levő templomot, hogy az új birtokközponthoz méltó, korszerű gótikus szentéllyel épült, díszesen kifestett templomot építhessen a helyén. A ma álló falak vonala követi a korábbiakét, részben ráépültek azokra. A templom alaprajzában csak a diadalív helyét nem változtatták meg, ehhez képest belső terét egységesen, minden irányban 1 méterrel bővítették.

A család vagyonát és felemelkedését megalapozó, Luxemburgi Zsigmond szolgálatában álló, később az országbírói tisztséget betöltő Perényi Péter (13781423) egyben temetkezőhelyének is szánta új templomát. A templomhajó közepén ugyanis, a még fel nem szedett kőburkolat elemei között másodlagos helyzetben megtaláltuk sírkövét. A kő a templom 1806-1807 évi felújítása során kerülhetett a burkolat elemei közé. A sírkő, azt leszámítva, hogy miközben burkolatként használták kettérepedt, hiánytalanul és épen maradt ránk. Szélén körbefutó, még nem teljesen feloldott felirata a következő: hic est sepultus magnificus vir dominus petrus de prin...VI...ante festum visitat[i]o[n]is anno domi[ni] 14XXIIIo. A kétosztatú mérművel díszített képmezőben Perényi címer, felette csőrös sisak látható. Az 1998. évi ásatás során a szentélyben két temetkezés került elő. Ezek közül az egyik egy tégla falazatú kripta, melynek feltárására nem került sor. A kő és a kripta összetartozásának lehetősége még vizsgálat tárgya.

Az idei ásatás figyelemre méltó eredménye továbbá, a hajó északkeleti sarkában előkerült, csekély déli eltéréssel keletnek tájolt, tehát valószínűleg keresztény szertartás szerint eltemetett csontváz részlete. A halott lábfejét a korábbi templom diadalívfalának építésével elpusztították, tehát a feltárt temetkezés még az első templomnál is korábbi. Ennek alapján tehát feltételezhető, hogy a korábbi templom építése előtt már temető volt ezen a területen. Mivel az Árpád-kori, keresztény rítusú temetők mindig templom mellett helyezkedtek el, további ásatások napvilágra hozhatják egy, az általunk ismert korábbi templomnál is idősebb, kő-vagy fatemplom nyomait. Mindez azonban további régészeti bizonyítékok híján még csak feltételezés.

A sírkő előkerülése és a korai temetőre és feltételezett templomára utaló nyomok a templom kutatásának jelentőségét felértékelték. Az eddig végzett, helyreállítást megelőző szondázó kutatásnál alaposabb vizsgálat szükséges a templom építéstörténetének megismeréséhez, ezért az ásatást, terveink szerint, a közeljövőben folytatni fogjuk. Reméljük ennek anyagi fedezetét minél hamarabb sikerül előteremteni.

Forrás: itt olvasható a teljes hírlevél

Források:
Bartos György: Abaújvár, református templom. Kutatói jelentés. 2002. AMRK.
Csengel Péter - Gere László: Abaújvár, ref. templom. Kutatási dokumentáció. 1997. AMRK.
Farbakyné Deklava Lilla: Abaújvár, református templom. Művészettörténeti tanulmány. 1997. AMRK.

Ismét a Múlt-koron

A Múlt-kor történelmi portál ismét foglalkozott Abaújvárral. Most a Szép Magyarország című kiadványban megjelent történet összegző cikkét vették át.
Megtekinthető IDE KATTINTVA.

2009. augusztus 6., csütörtök

Egyedülálló régészeti lelet az abaújvári templomban


Ez ugyan nem új hír, de azért rakom fel a bolgra egy változatát, mivel csak most találtam rá véletlenül a Duna TV külön ehhez forgatott híradóblokkjára.

Az érdeklődők kattintsonak IDE.


2009. augusztus 5., szerda

A hidak hőse


Dokumentáció a hidasnémeti közúti és a gönci vasúti híd megmentéséről, és annak körülményeiről
1944. decembere



KATTINTSON IDE!



2009. augusztus 2., vasárnap

Építő kritika

,,Mert ugyan véleménye mindenkinek van,
csak bizony az a vélemény olyan,
mint az a bizonyos hátsó fertály.
Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra.''

Ernest Hemingway-nek volt egy nagyon szemléletes allegóriája, melyben egy váltakozó ütemben forgó hatalmas kerékhez hasonlította lelki állapotát. A kerék szép lassan elkezd forogni tengelye körül, ám hirtelnjében egyre gyorsabbá és vadabbá válik a forgás, mígnem úgy tűnik, már majdnem kiszakad helyéről. Ám ekkor a kerék visszatér kezdeti állapotába, ismét lelassul, folytatja nyugodt mozgását. Ám nemsokkal ezután hirtelen újra zakatolni kezd, és megindul vad körforgása. És ez így megy örökkön-örökké. Valahogy ezt a folyamatot látom falvunkban is. Az a fránya kerék megint zakatolni látszik. 

Pedig tudjuk mi tartani a kellő irányt is. De mégsem tesszük. Vajon miért? 

Hiba mindenhol akad. Tény, hogy az ember elég tökéletlen lény. Na de ennyire?


Nemtetszésünk kinyilvánítására van egy másik út is a vagdalkózás mellett. Ez pedig az építő kritika. Ennek a lényege, hogy kifelyezzük ugyan ellenvleményünket (ha úgy tetszik nemtetszésünket) valamivel kapcsolatban, ám ezt úgy tesszük meg, hogy az kevésbé legyen sértő, és ezután megpróbálunk ötletet adni arra, hogyan kellett volna másképp csinálni azt a bizonyos dologt, valamint világosan kifejtjük, hogy így miért nem volt jó az a valami. És ezzel nem pusztítunk, hanem javítunk, építünk.

És ez a nagy dolog.

Mert szidni ugyan lehet bárkit. Háta mögött főleg. Így a legegyszerűbb, és legkényelmesebb. Lehet különböző álnevek mögé bújva, ám mégis névtelenül szitkozódni az internet homályt adó falai mögül is. De mie megyünk vele?

Az ember elé állva nyíltan a szemébe mondani véleményünket, vagy a világhálón nevünket (vagy köztudott becenevünket) vállalva mondani valamit egészen más. Főleg hatás tekintetében. 

Ez első variációval a köz(ös)ség elérte, hogy lemorzsolódjon a honlapunk ,,szerkesztőgárdájának'' fele. Kérdem én: Megérte? Megérte építés helyett rombolni?

Viszont a második verzióval, melyet ugyan (és most lesznek olyanok, akik meglepődnek ezen) kevesen, de alkalmaznak, el lehetett érni azt, hogy ne lemondásra ösztökélődjön a cselekvő mag. A hibákra való rávilágítással, azoknak átgondolására, önmaga felülvizsgálására, a jövőben a hiba elkerülésére, a gyűlölködésre fordított energia építésbe való befektetésére adunk lehetőséget.

Ugye mennyivel másabb lenne így?