2009. június 23., kedd

Szabó József naplója 1943. április 26-30.

Egy utazásra hívom most a Kedves Olvasót.

Egy nagy utazásra téren és időn át. De figyelmeztetem, nem akárhová megyünk. Nem mindennapi dolgoknak átélése áll előttünk. Így csak az tartson most velünk, kiben megvan a kellő erő és elszántság egy ilyen út megtételéhez. A háború kegyetlen és sötét pokla, az ami vár most ránk. Ehhez 66 évet kell most visszarepülnünk az időben.

Ezerkilencszáznegyvenhárom, április huszonhatodika, Zilah. Az erdélyi város ekkor ismét Magyarországhoz tartozott.
3 hónappal vagyunk a 2. magyar hadsereg Don kanyarnál elszenvedett katasztrófája után. A rettenetes erejű orosz csapatok már egy jó ideje támadásba mentek át, és szorítják kifelé országukból a német megszállókat és szövetségeseiket, köztük a magyar csapatokat is. Az eddig győzedelmes német birodalom meginogni látszik. Európa földjén eddig egy tapodtat sem hátrált, s most visszavonulni és védekezni kényszerül.

De térjünk vissza Zilhara, ahonnét utánpótlás indul a frontra. Itt találjuk Szabó József rajparancsnokot, abaújvári lakost, akit a háború szele most éppen ide sodort. Sok hosszú katonaév van már a háta mögött. Tapasztalt, sokat látott ,,Horthy-baka''.
Adjuk most át a szót neki, és induljuk el vele hosszú és nehéz útjára:

Nóta

Kék a nefelejcs, rózsám ne felejts
Ameddig én Horthy Miklóst szolgálom
Nem tart sokáig, pár nap odáig
Míg átmegyünk a román határig.
Átmegyünk mi rendet tenni,
Vissza fogunk mindent venni.
Régen várnak miránk ott
Meglásd megérjük
Brassót elérjük.
Onnan küldök kék nefelejcs virágot.

Erdély miénk volt, úgy lesz, ahogy volt,
Idegennek nincs keresni valója.
Tűrtünk eleget, tovább nem lehet,
Horthy Miklós váltja álmunkat valóra.
Mindannyian egyek leszünk,
Néz a világ, olyat teszünk,
Megindulunk előre, Brassó, Temesvár
Déva, Segesvár amazokat kizavarjuk belőle.


Zilah, 1943. Április 26.

1943 Húsvét II. napján indul el századunk a nagy készülődés után nagyoroszországba. Előtte lévő napokban meg volt a búcsúztatás a városban és a város vörös keresztes egyesülete szeretett csomagot osztott ki az elkeseredett honvédeknek. Az ezredes úr átvette a parancsnokságot és búcsú beszédében többek között, ezeket mondta. „Kedves Honvédek! 1914 május havában ugyanezzel a Szilágysági bakákkal indultam ugyanerre a helyre, most ugyan evvel indulok, és ő velük is győzelmet arattam és veletek is azt akarok.” Este 8 órákkor indultunk el Zilahról.

Április 27.

- én értünk Nagykárolyba, onnan Debrecen.

Április 28.

Nyíregyháza, Csap, Ungvár, Percseny, Teknyesvölgy, Uzrok.

Április 29.

Reggel 9 óra 30 perc hagytuk el a drága magyar földet és sok ember fájó szemmel tekintet vissza és gondolt reá vajon átlépjük e még egyszer haza fele.

Első orosz állomásunk Sianki, lengyel földön a népek igen jó szívvel fogadnak és ujjongva üdvözölnek „szerbusztok magyarok”.

Jabłonka, Turka, Jawor lengyel állomások irány Lemberg fele, Jasicnica, Styeki, Busoviska, Stanyzsombor, Lemberg.

Április 29.

Verba, Zdalvborlov, Derbina, Cseprtő, Loholin, Polone, Mirapot állomásokon keresztül robog a vonatunk Ukrajna fele és már ezer nyoma van a rettentő háborúnak össze – vissza. Romok, szétlőtt harckocsik, kifordult vasúti vagonok, szétrombolt városok, összelőtt templomok. Rongyos, kiéhezett, megsápadt gyerekek, nők és elvadult külsejű férfiak lesik, várják a prédát, a kenyeret. Mint a kiéhezett farkasok a koncra úgy néznek a katonákra és bizony sok magyar baka leli halálát, ezek kiéhezett félvad emberek által. Mert ezek a népek rendes, munkás népek, éjjel pedig a legvadabb partizánok, kik a legrettentőbb kínokkal végezi ki áldozatát a nem vigyázó honvédeink között. És még sokkal kegyetlenebb, mint az első vonalbelieknél, mert ott az embert csak elölről lövik, de itt orozva támad, géppisztolyát hol magyar, hol német vagy bármely más ruhába.

Április 30.

Robog a vonatunk a nagy ukrán mezőségen keresztül óriási búzatáblákon keresztül Peteharnovka, Rasima „Ihitomir” Kijev fele. Itt az utolsó állomáson állunk soká. Egy hosszú kórházvonat pakol az állomáson a sok tífuszos betegeket, egy egész kórházat pakolnak vonatra és katonákat fölpakolva. Utána kigyullad a barakk kórház és egy néhány száz zsidó itt leli halálát, romok alatt elégve alussza örök álmát.

Végre Kijevtől északra Ovrucs városba kipakolunk és behelyezkedünk a város épen maradt házaiba. Rom itt minden. Lakosság nincsen csak katona, és katona. Van itt sok nemzet. Német, magyar, szlovák, lett, svéd, ukrán, román. Európa minden nemzetéből.

---folytatása következik---

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése