2009. február 22., vasárnap

Kik a ti hőseitek?

Ezerkilencszáztizenöt. Az Isonzo-vonalon járunk most. Az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai állnak szemben Olaszország hadseregével az Alpok hegység mesés tájain. Bár az olaszok létszáma jóval meghaladja a monarchia csapataiét, a talján előretörés mégis megtörik. Állóháború

van kialakulóban.

A háború malmai máshogy őrölnek mint ezelőtt. A csata kimenetele már nem a megszokott férfi a férfi elleni küzdelemben, gyors előretörésben, visszahúzódásban, majd újraszerveződésben dől el. Most érzi először a világ, hogy ez már nem az emberek, hanem a gépek harca. Hatalmas ütegek ontják egymásra a poklot mindkét oldaláról a frontvonalnak. A katonák sáncokat ásnak, mely megvédik őket a lövedékektől, és az ellenséges rohamoktól. Ezekben az árkokban folyik az élet, na meg a vér is. A hadseregek elsősorban nem támadó, hanem épp ellenkezőleg, védő funkcióra voltak berendezkedve. Mintha a középkorban két vár állt volna egymás tőszomszédságában, és katonái a várfalakról lőtték volna egymást, és próbálták volna meg elfoglalni a szemben álló erődítményt.



Ebben a forgatagban találjuk magunkat Zagora és Plava települések közelében. Az olasz ágyúk hevesen dolgoznak, miközben a monarchia csapatai megpróbálnak rést törni az itáliaiak sáncain. Mivel alapvetően védelemre van berendezkedve mindkét fél, így egy-egy roham jelentős áldozatokat követel a támadóktól. Mikor egy-egy katona elbukik, bajtársai megpróbálnak segíteni rajta, ám ez a legtöbb esetben nem elegendő élete megmentéséhez. Szakszerű orvosi segítségre van szüksége a sebesültnek. Ám a csatamező közepén nincs kórház, mely elláthatná a sérültet.

Vagy mégis?

Egy tartalékos főorvos alig harminc lépésnyire az olasz lövészárkoktól állította fel kötözőhelyét egy házban. Ide kerülnek a sebesültek, és a jó doktor szakadatlanul látja el a sérülteket, jóllehet saját életét téve kockára ezzel másokéért. Négy óra hosszán át áll helyt a véres ütközet közepén, pedig az ágyúk tüze már a ház födelét is beszakítoja. Még négy napon keresztül marad a frontvonalban. Ez alatt az idő alatt több mint ezer gránát repült a falura, melyben a rögtönzött szanitéc műhely állott. Az ötödik napon a zászlóaljparancsnok megtiltotta a helybenmaradást. Így az orvos visszavonult. Tömérdek ember életét mentette meg az elvérzés és az elfertőzés veszedelmétől.

Az Est nevű napilap 20 000 korona jutalomdíjat tűzött ki ,,magyar katonák példátlan vitézségének és önfeláldozásának elismerésére''. A katonaorvosnak járó 1000 korona doktor Nagymáthé Gyuláé lett. Mert így hívták azt a férfit, aki hőstett véghezvitte a Zagora és Plava melletti faluban.


De ki is volt ez az ember valójában? A hősök neve általában életük egy kiragadott pillanatát örökíti meg, pedig nem egy csettintés alatt válik valaki hőssé, és nem csak addig marad az.

Nagymáthé Gyula 1887 decemberében született Zsujtán. Itt végezte az elemit, majd a felvidéki Lőcsére íratták be gimnáziumba. Innen az erdélyi Erzsébetvárosra került, ahol letette az érettségit. Mindig is orvos akart lenni. Beiratkozott hát az orvostudományira Budapesten. Az egyetem végzése közben Berlinben is medikus lett. A fizika tantárgyat nem mástól tanulta mint báró Eötvös Lóránd professzortól. Az orvosi diplomát 23 évesen szerezte meg. Ő lett Magyarország legfiatalabb doktora.

Eztán következett az első világháború, melyben a fent említett tettével tüntette ki magát. A Horthy korszakban a kormányzó úr tette elismeréseként vitézi rangra emelte, és vitézi címmel tüntette ki. Zsujta és környékének vitézi telkein Hutkai Andrással osztoztak. A második világháborúban is részt vett, majd a fordulat után, mely számára név, rang, és birtokvesztést jelentett ugyanúgy folytatta orvosi pályáját, mint annak előtte.

Szolgálta a monarchiát, hősiesen helyt állt az első világháborúban, a tanácsköztársaság idején maga Kun Béla osztotta be a Tiszántúlra orvosi szolgálatra, majd érdemei elismeréseként vitézzé ütötték, de ő közben tovább praktizált, végigharcolta a második világégést is, a Néphadsereg immár őrnagyként vette át, orvosi pályáján kitartott a Rákosi rezsim alatt is, majd 1966-ban a Kádár rendszerben kérte nyugdíjaztatását. Ám praxisát nem lökte félre. Továbbra is hivatalában maradt nyugalmazott orvosként. Élete 98-adik évében, 1975-ben megkapta 75 éves aktív praktizálásáért a vas diplomát.

Így annak idején nemcsak ő volt a legfiatalabb, de az idő elteltével ő lett a legöregebb orvos is hazánkban. Jelenleg a zsujti temetőben alussza örök álmát rokonai és betegei körében, kiknek életében életét segítette.

Útja példa értékű mindenki számára. Mégis napjainkban talán a két kezemen képes lennék megszámolni azokat, akik emlékét őrzik. A Nagymáthé Gyulák helyébe Gáspár Győzők és Kelemen Annák léptek, kik ,,munkájukkal'' nemhogy segítik országunk népét, hanem szembeköpik és lerombolják mindazt amit a Nagymáthé Gyulák hosszú sora egykoron felépített. Pedig a lehetőség mindenki számára megadatik, hogy példaképet válasszon magának. Mondjátok, kik a ti hőseitek? A Nagymáthé Gyulák, vagy a Gáspár Győzők?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése