2010. június 1., kedd

Hatvanan tisztították a földvár sáncait

Az időjárás rövid ideig tartó kegyességét használták ki bő egy héttel ezelőtt az Abaújvár településért tenni akarók. Összefogással tették rendbe közös örökségüket, Aba Sámuel földvárát, illetve annak maradványát.


Az akciót a református egyház indítványozta, ehhez csatlakozott az Abaújvár Jövőjéért Egyesület és az Önkormányzat. Tavaly a vár belső része nyert „emberi arcot,” lekaszálták a belterületet, megszabadították a sáncok belső oldalát a gyökeret eresztett, kilátást gátló orgonahajtásoktól, akácoktól. Akkoriban az önkormányzat dolgozói vitték a prímet, most félszáznál több helyi lakos vett részt a munkálatokban, amely a reformátusok „Szeretethíd” elnevezésű, határon átnyúló kezdeményezésének, programjának részét képezi. A szépítkezéshez hozzátartozik, hogy nem csak a vár nagyobbik része újult meg, virágokkal ültették be a temető bejáratának környékét. A szebbik nem képviselői a fakanalat ragadták mindeközben, mert – egyrészt - a gép sem termel üzemanyag nélkül, másrészt a siker, a hangulat is örömtelibb egy tányér gulyás mellett, jobban kidomborodik a közösen végzett munka eredménye. A vár nyugati sáncára már nem maradt idő. Ám a helyiek megpróbálnak még egy napot kitűzni a munkák folytatására, hogy a Várfesztivál idején (július 24.) az Abaújvárra látogató vendég már teljes egészében láthassa a település névadójának hagyatékát, gyönyörködhessen a környék panorámájában.


[2_960] sanc  03

[3_960] sanc  06

[6_960] sanc  07

[5_960] sanc  08

[8_960] sanc  09

[4_960] sanc  10

[7_960] sanc  11

[9_960] sanc  04

[1_960] sanc  05


- SfL -

Fotók: Mestellér János

forrás: Kulcs magazin



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése