Abaújvár - Több épület veszélyben van, már a középkori, gótikus freskóiról híres műemlék templom falai is megrepedtek a Borsod megyei Abaújváron, amelynek belterületén csaknem egy kilométer hosszan megcsúszott a föld. Az első suvadások három hete keletkeztek, azóta a helyzet napról-napra romlik. Gyakorlatilag kettészakította a települést a földcsuszamlás.
Csuha Pál polgármester a Független Hírügynökségnek szombaton azt mondta: egy házat már biztosan le kell bontani, de a szomszéd épület tulajdonosa sem lehet nyugodt. A földcsuszamlás összesen hét épületre jelent közvetlen veszélyt, köztük a négy település szociális étkeztetését ellátó konyhára.
A szakemberek keresik a megoldást, de még azt sem tudják, milyen forrásból lehetne megoldani a problémát. A helyieknek nincs pénzük, és mivel az érintett telkek magántulajdonban vannak, a vis maior alapból sem kérhetnek támogatást. Az abaújváriak gyűjtést szerveztek, valamint a kormánytól várnának segítséget. A polgármester hozzátette: dolgozóik tisztán tartják a patakmedret, mert ha a belecsúszott földdarabok vagy fák elzárják a víz útját, a víz elöntheti a környékbeli házakat.
A napokban új repedések keletkeztek a helyi, éppen felújítás alatt álló református templomon is. Tóth István lelkipásztor szerint a diadalív, valamint a szószék lépcsőjén keletkezett repedések nemrég még nem voltak ott. A műemlék templom gótikus falfreskóiról híres, amit éppen most szeretnének restaurálni.
átemelve: BOON.hu

![[2_960] sanc 03 [2_960] sanc 03](http://www.kulcsmagazin.hu/news/1928_2_960.jpg)
![[3_960] sanc 06 [3_960] sanc 06](http://www.kulcsmagazin.hu/news/1928_3_960.jpg)
![[6_960] sanc 07 [6_960] sanc 07](http://www.kulcsmagazin.hu/news/1928_6_960.jpg)
![[5_960] sanc 08 [5_960] sanc 08](http://www.kulcsmagazin.hu/news/1928_5_960.jpg)
![[8_960] sanc 09 [8_960] sanc 09](http://www.kulcsmagazin.hu/news/1928_8_960.jpg)
![[4_960] sanc 10 [4_960] sanc 10](http://www.kulcsmagazin.hu/news/1928_4_960.jpg)
![[7_960] sanc 11 [7_960] sanc 11](http://www.kulcsmagazin.hu/news/1928_7_960.jpg)
![[9_960] sanc 04 [9_960] sanc 04](http://www.kulcsmagazin.hu/news/1928_9_960.jpg)
![[1_960] sanc 05 [1_960] sanc 05](http://www.kulcsmagazin.hu/news/1928_1_960.jpg)