2010. július 18., vasárnap

Abaújvár település csak magára számíthat?

Észak-Magyarország abaúji helységének lakóiban megáll az ütő, ha csak egyetlen felhőt is meglátnak a fejük fölött. Márpedig ez előfordul mostanság, és a történet nem holmi párapamacsról szól.



[2_180] 04Rettegnek az esőtől, merthogy az elmúlt időszak csapadékmennyisége földcsuszamlásokat okozott mind a teljes belterületen, mind a külterületeken. A Kulcs Magazin néhányszor beszámolt már a tragédiáról. Csak emlékeztetőül: lakóházakat, mezőgazdasági épületeket, pincéket, kerteket, termőföldeket tépáztak meg a természeti erők, közel ötven olyan porta van, amelyet valamilyen módon érint az esőzés -és földcsuszamlás okozta kár. A baj nagyon-nagy annak ellenére, hogy emberi erővel próbálják lassítani a talajmozgásokat. Ha a suvadás nem áll meg, elpusztulhat a műemlék templom, a parókia, az egykori Csáky és Ferdinandy-kastély, az Új Vár Klub. Segítség nincs, szavak sem nagyon…

Utolsó szalmaszál?

[1_180] 05Abaújvár Önkormányzata, az Abaújvár Jövőjéért Egyesület és az Abaújvári Református Egyházközség elszántan küzd. Egyéb híján, és „Vár-nap Abaújvárért” elnevezéssel szervezik azt a július 24.-én lebonyolítandó programot, amelynek bevételével járulnának hozzá saját településük megmentéséhez. Már az is valami, hogy a műsorokat adók egy árva petákot sem kérnek bemutatóikért, ám ez csepp a tengerben. Az esetleges bevétellel együtt. Merthogy a suvadások megállítása, a helyreállítási összegek tetemes hányadot képeznek, magyarul nem túloznak akkor, amikor kilátástalanságról beszélnek. A huszonnegyedikei rendezvényükön elhelyeznek majd egy pénzgyűjtő edényt, és ott mindenki annyit adhat, amennyit lelkiismerete diktál, illetve amennyit megengedhet magának.

Ellenszolgáltatás nélkül

[4_180] 02Végül – felsorolás szinten – tisztelet mindazoknak, akik ingyen vállalták a műsorokat, bemutatókat: Tip-Top Dixi és Szia Club (Gönc), CSEMADOK Hagyományőrző Csoport (Nagyida), Abaúji Hagyományőrző Népi Együttes (Hidasnémeti), Telkibányai Dalárda, Bokréta Népdal Kör (Hollóháza), Ketel Magyarjai Lovasvég - lovasbemutató, Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör kiállítása, Encs RK. Műszaki-technikai bemutatója, Crossroad Együttes, Kováts Marcell. Kísérő programok: főzőverseny, kispályás fociverseny, kézműves foglalkozások, ebéd, főzőverseny eredményhirdetése, egész nap büfészolgáltatás, borkóstolás, íjászat és sétakocsikázási lehetőség hintóval. Az események zenés ébresztővel indulnak nyolc órakor, az ünnepi megnyitót Kovács Zsolt az Abaújvár Jövőjéért Egyesület elnöke és Csuha Pál polgármester tartja 10.00 órakor. A települést ért károkról és egy megrendítő beszámolóról itt lehet olvasni!

Serfőző László

átemelve: Kulcs magazin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése